vénülő

vénülő csontjaim ütemesen ropognak
mikor végig megyek az utcán
lassuló lépteim sehová vezetnek
halódok, csak lesem magam bután
az ismerős utca képe halványul
ismerősöm egyre kevesebb
annyi az idegen arc, mily’ sok a fiatal
hol vagytok régiek, már senkisem szeret
temetőbe járok a sírhelyek között
apám, anyám, szerelmem
egy jobb helyre,
fel a magasba költözött
mennék utánatok szívesen
de itt tartanak még gyermekeim
unokáimmal ismerkedek
mielőtt végleg lehunyom szemeim
kiérdemeltem a végleges nyugalmat
de ki tudja meddig tart még szenvedésem
Isten kegyetlen, megvárat
amikor búcsúzom végleg, senki ne sírjon
mert itt e földön lassan öl a bánat






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-11-21 15:35:46
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-21 15:35:46