Bors Jankó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény ember, annak volt egy kicsi fia. Mikor a gyermek világra jött, az anyja meghalt, így nem volt ki táplálja a szegény ember kicsi fiát. Akkor megjelent előtte egy idegen, nagy kalapban, ami elrejtette szarvait, nagy csizmában, ami elrejtette patáit.
-Jól tudom, miért búsulsz szegény ember, de íme adok neked két bors-kecskét, ezeknek a tejével tápláld a fiadat, s meglásd, erős, derék ember lesz belőle.
- Aztán mit kérsz érte cserébe?
- Nos semmit, csak éppen annyit, hogy fiad, ha felnő, ezt a két kecskét hozza vissza nekem.
- Csak ennyit?
A szegény ember örömest elfogadta a két jószágot. A fiú a bors-kecskék tején nőtt fel, el is nevezték ezért Bors Jankónak.
Gúnyolódott is rajta mindenki, pedig erős, derék ember lett belőle. De szegény volt, mint a templom egere, és bárhová el akart szegődni, mindenütt fejéhez vágták, hogy a bors-kecskék teje folyik az ereiben. Fél kézzel összeroppanthatta volna őket, de inkább csak búsan odébbállt.
- No fiam, itt az ideje, hogy hazavidd annak az embernek a kecskéit, - mondta egy nap az apja. - Csak tudnám, hogy hol a pokolban lakik?
- Hol? Hát éppen ott, a pokolban, - felelte Jankó.
Itt volt már az ideje, hogy megszabaduljon a két jószágtól.
Na de merre is induljon?
Ekkor megszólalt a két kecske, egyszerre:
- Pattanj fel a hátunkra kis gazdánk, majd mi odaviszünk.
Nyargalt a két kecske Jankóval, falun, városon keresztül. Végül egy sötét rengetegbe értek. Ott várta őket az ördög, immár kalap és csizma nélkül.
- Isten hozott fiam, és most az ördög visz el.
Azzal eltűntek a semmiben.
Hogy mi lett Jankóval, senki se tudta. Azt mesélték, az ördöghöz állt be inasnak, mert máshová nem kellett. Ha valami baj történt ezután, mindig Jankót okolták. Ha jégeső jött, az a Jankó műve, ha szárazság jött, arról is ő tehetett. Jankó lett a bűnbak, a bors-kecskék tején nevelkedett kurafi.
Egy nap hatalmas vihar kerekedett, kitépte a gyümölcsfákat, lesodorta a házak tetejét, még a patak is megáradt.
- Végünk van, - kiabálták az emberek -, jaj, ki ment meg minket?
Reggelre elvonult a fergeteg, de csak pusztulást hagyott maga után.
Akkor elhatározták, hogy ez így nem mehet tovább. Le kell győzniük Bors Jankót, akár az életük árán is.
De hogyan? Hol keressék?
- A sötét rengetegben- mondta valaki.
Azonban nem akadt jelentkező, aki elmerészkedett volna a rengetegbe.
Abban az időben egy derék ácslegény járta a vidéket. Ide is betévedt, és bámulatos ügyességgel javította meg a tönkrement házakat. A nagyon szegényektől még fizetséget sem kért. Lassan helyreállt a rend a faluban. Az emberek nem győztek hálálkodni.
- Semmiség, - mondta, - és ha nincs más kívánságotok, akkor továbbállnék.
- Nos, - vakarták fejüket az emberek, - kívánságunk éppen volna még...  
- Ugyan mi? - kérdezte a legény.
- Hallottad-e már hírét Bors Jankónak? Őt kellene megkeresni és megvívni vele, aki a mi szerencsétlenségünket okozta.
Az idegen nevetett a kívánságon, de az emberek addig győzködték, hogy végül megígérte nekik, egyszer majd elmegy a rengetegbe és legyőzi a gonosz szellemet. Ám addig is hosszú út vár rá.
- Sok javítanivaló van még a világban, de pár esztendő múltán, talán visszajövök.
És elindult a poros úton, egyedül. Kalapja elfedte szarvait, csizmája elfedte patáit.     





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-11-17 00:02:57
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-17 00:02:57