A megérzés (elbeszélés)

Hajnali háromkor megébredt. Felült az ágyon, hosszan nyújtózott.  Úgy érezte, hogy friss, kialudta magát. Azon törte a fejét, hogy most mit csináljon? Kiment a fürdőszobába, meglocsolta az arcát hidegvízzel, és felöltözött. Szeme a kosárra tévedt, amiben felhalmozva gyülekeztek a tiszta, de gyűrött ruhák. Sóhajtott, elővette a vasalódeszkát, beizzította a vasalót. Közben kigondolta, hogy ha végzett, meglátogatja a szüleit, de korai lett volna még elindulni hozzájuk. Végül végig feküdt a kanapén. Elbóbiskolt, a telefon csörgésére riadt fel. A szülők szomszédja volt a vonalban.
– Siess haza, meghalt apád! – mondta.
A lány felpattant, zsongó fejjel rohant a szülői házhoz. Magában rimánkodott, hogy az egész csak rossz tréfa legyen.

A ház előtt mentőkocsi állt. Ettől biztosra vette, hogy az apja még él. A bejárati ajtóval szemben volt a szoba. A nyitott ajtón át meglátta a fotelben összezsugorodva ülő, zokogó anyját. Tehát igaz a hír!
Elsápadt és sírva fakadt. A mentős hozzálépett, és a fülébe súgta, hogy most az özvegynek van szüksége gyengédségre, vigaszra. A lány az anyjához sietett, és szomorúan átölelte. Majd a földön fekvő, lepedővel letakart test mellé kucorgott. Óvatosan felemelte a szemfedőt. Hosszasan nézte a halott nyugodt arcát, majd biccentett egyet, mintha mondaná: igen, ő az apám.

A mentősök távoztak. Szinte ezzel egy időben megérkezett a háziorvos, megvizsgálta az élettelen testet, és közölte, ha hamarabb hívnak a beteghez mentőt, az még élne.
A lány összerezzent, mintha arcul csapták volna.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2025-11-01 21:51:05
Utolsó módosítás ideje: 2025-11-03 06:22:18