Tablóképen

Bekereteztek hát engem is valahára.
Felragasztanak a szeszélyes idő falára.
Beterelnek majd engem is a néma akolba,
így követeli tőlünk a mindenható Forma.
A név minden kép alól büszkén néz vissza még,
mígnem lekopik a betű, nincs többé különbség.
Csak egy pillanat, amíg az örökléttől duzzad -
néhány év és a kegyetlen Feledésbe fullad.
És ki az, aki tudja, az ifjú tekintet mögött –
aki látszólag mosolyog a többi között –
milyen csalódások, fájdalmak, szerelmek,
vad kihívások és vánszorgó érzelmek;
mire gondolhatott, amikor gyúlt a lencse,
merre fogja vetni később a szerencse?
Hiába igyekszik a sok makacs kísérlet,
nem lehet megmenteni az elmosódó képet.
Akár egy kósza villanás: eddig élt az egész,
azt is kitörli majd a pókháló és a penész.
Talán nem is ültettem senki szívébe virágot,
meddőn könnyeztem magamból fáklyalángot,
és ha egyszer e világból végleg elballagok,
a jövő deákjának csupán ennyi maradok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Két világ határán (Budapest, 2016.)
Kiadó: Underground
Feltöltés ideje: 2025-06-16 09:03:46
Utolsó módosítás ideje: 2025-06-16 09:03:46