Áldott lélekkel...

Áldott lélekkel indulok,
nevetve világra, halálra.
Kezembe’ fegyver helyett
szívem hordom, e gyilkos tájra.
Pusztuljon ott, ha élni gyenge!
Legyen férgek lakomája!
Legyen benne nyüvek násza,
bölcsője jövő nemzedéknek!
Lesújt reám úgy is a végzet…
Minek hát lenni gyáva rögnek?!
Halódni vélük, ha hörögnek
ócska gépek sikolyában!
Heggyé kell lennem,
nem kaviccsá mit holmi
kis folyócska görget.
Sziklává mi az égbe nyúlik
s fészke lehet szent örömnek,
mit Temenosz kertje őriz…
Ligetében tavasz illat…
De jó volna, meghalni már,
s csókot adni, halottaimnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Irodalmi Jelen, 2005.01