Fűszál csöppnyi éle (Reflexvers J.A.)
Nem én vagyok csendben,
az igazság hallgat,
táplálva gyomot, gazt,
az önkényuralmat.
Meddő némaság lóg,
mint szakadt pókfonál,
leng előre, s hátra,
alatta karba font halál.
Nem én vagyok csendben,
az emberség néma,
hát nincs semmi fájdalom,
mi ordításra bírja,
hogy hangja túl kiabálva
zengjen, s ébredjen a téli rög,
hogy halja és rettegjen a hatalom,
egy új világ lépte dübörög?
Mert én kiáltok, de hol a te hangod,
apák, nagyapák régi dübörgése,
nem leszel merész, vakmerően bátor,
vagy épp egy fűszál csöppnyi éle?
A világ hatalmas, de a fűszálak tartják,
s ez bizonyos, hisz hiteles tanú az idő,
volt már pusztító tűz, benne a hatalom hamva,
de nézd csak, a téli rögön, sarjad a fű, újra nő!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2025-04-02 22:19:32
Utolsó módosítás ideje: 2025-04-02 22:19:32
