Évezredes napló

Voltam már idegen és voltam már földi lény,
voltam már mammutfa és hajladozó, kis növény,
voltam már annyi szín, annyi illat, annyi íz,
hogy rejtély, mindez teher-e, vagy mulatságos harci dísz.

Voltam már öreg, és voltam már fiatal,
ki felhevült ódákat a jövendőbe szaval,
majd mikor görnyedten, fehéren megremeg,
a ráncos tűzben ifjú erény gőgjétől lesz beteg.

Voltam már hatalmas, és voltam én már gyenge,
ki a széles világot keskeny völgybe tette,
s ott habár izzó nyelű jogarral őrködik,
odakünn a démonai kátránnyal öntözik.

Voltam már éber, és örökös álmodó,
másoknak életébe égi mannát hozó,
máskor meg nyughatatlan, acsarkodó vadkan,
s a kínálkozó perceket mindig futni hagytam.

Voltam már őszinte, és voltam én már hazug,
hogy megnyíljanak előttem a másvilági kapuk,
ha viszont az igazságot erősen markoltam,
a szabadságot mély üregek gyomrába hantoltam.

Voltam én már tengerekkel viaskodó férfi,
ki tűzokádó szablyájával becsületét védi,
s voltam már a sötétben halkan síró lányka,
aki bátor megmentőjét könnyes arccal várja.

Voltam már pogány, és voltam már zarándok,
meg sorsokat felboncoló, mindentudó látnok,
kinek háborodott régóta már görcsbe rándult hite,
s néha-néha ver csak egyet dallamtalan szíve.

Voltam már szerelmes, és voltam én már bolond,
ki minden éjjel acélkeblű városokban bolyong,
ám nyájas, szoros börtönéből nem tud menekülni,
s visszazárják pirkadatra remények közt ülni.

Voltam már barát, és voltam rút ellenség,
kinek bűneire nincsen több szánakozó mentség,
mert amikor vérbe nyomom lángban úszó fejemet,
talán csak egy higgadt csókért játszom üres szerepet.

Voltam tiltott talányokat kioldozó gondolat,
ki fénylő szikrát kíváncsi bölcsességekkel fogad,
s voltam züllött zsivány, ki csak porban tivornyázik,
ki az utcákon vándorolva olcsó létért fázik,

s voltam már magányos, és voltam gyűlölt tömeg,
melyet hullámsírba terel minden érceshangú szöveg,
meg voltam én már ember, és voltam gyötört állat,
nem is sejtvén, melyik akart kacskaringós vágyat,

s voltam élő, táncolván már fátyollombos ligetben,
s voltam halott, taposván már Sztüxként habzó vizekben,
de nem súgá meg egyik sem, akármit próbáltam,
hogy mi vagyok, s leszek végül e keringő sodrásban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Két világ határán (, 2016.)
Kiadó: Underground
Feltöltés ideje: 2024-09-25 08:33:43
Utolsó módosítás ideje: 2024-09-25 08:33:43