Se út, se határ
Mintha vissza is ugyanaz múlna.
Tenyérnyi testben öregszem. Míg
szavam nem szegik a forgó kések,
vándorfiadként magaddal vihetsz,
és taníthatsz dombra, nyomokra,
kerekre mosott állókövekre,
de szívedből, ha rám ismersz,
kilopom magam: halottból
a madarat, hogy meggyűrűzve
visszavigye, hisz fogolyként
élt, a szájadba a nevemet,
és ne legyen út, se határ, mely
tőled elzár, hozzád elvezet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Szép versek 1999 (Budapest, 1999)
Kiadó: Magvetõ
