Alkony a városban

Kiül a tompa tekintetű könyöklő közöny,
bámész nyomorúság jön, biccentve köszön,
hömpölyög az idő, most az utca a meder,
sorsok fuldokolnak, de úszni egy se mer.

Templomok csendje gurul ki az útra,
zajok lépnek bele, csilingelő szilánk
cserepei a füleknek csapódnak,
ma még az Isten se néz le ránk.

Kátyúk mélyén porladó ígéretek
lesik a pattogó futóműveket,
a jelen szakadt zsebét tapogatja,
a jövő az úton valahol elveszett.

Nemes urak lomha lépte port kavar,
ravasz mosolyuk felett napozik a derű,
s míg foghegyről jó napot szólnak,
a pór szájakban szitok feszeng, a keserű.

„Szép ez a város, és hát fejlődni se rest!”
Csak halkan, mert még felkel a valóság!
Nagy szavak hullnak a kis semmi tettekre,
és bimbót feszítve virágzik a nyomorúság.

Kiül a tompa tekintetű könyöklő közöny,
bújik az igazság, a becsület biccent s elköszön,
hömpölyög az idő, most az utca a meder,
sorsok hullája úszik, a ma csak halni mer.

2023.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-07-12 15:22:51
Utolsó módosítás ideje: 2023-07-12 15:22:51