PLOMBA ÉS KIÁRUSÍTÁS



A játszóteret kijátszva leszúrtad
a madárijesztőt.
Övé volt a mennyezet, a spárga, a plomba és a kiárusítás,
s az újság is, mi hevederen rostokolt. De mostantól mind tiéd.
A rózsát kitakarni volt erőd, s naptengelyen forogtak etűdjeid és letűntjeid,
kén nem szennyezte be kezed,
a szakjelződ piros volt,
s óraműveid lobogók,
szakrális értelemben húztál ujjat a tipizált tűpárnával.
A kenyér, amit pásztáztunk, száraz volt, de magvas,
s épphogy belenyírt a tavasz, te fülsiketítően lázadozni kezdtél, hát mi, ha nem az eukaliptusz,
bársonyával mi állhatott volna közénk?
Szendergésében a jóga illata csapott meg, kértelek, add kölcsön
lövészárkodat, s én bírni fogom a jászlat, s hogy onnan elvontatnak a „görbék”.
A plomba és a kiárusítás a tiéd, ki a játszóteret leszúrva
kijátszottad a madárijesztőt.
Ébreszd fel a hiábavalóságot,
e parádéra ráfeszült hörcsögöt, a hajlíthatatlan
kanalat, s a tábort, mely lakói lépte folytán zeng.
Mit vesztettél el, - kérdeném -, a kolosszális tréfák hajtásait?
Rég mellékzöngék nélkül élünk, s hajunkba túrva se lehet ránk fogni
mást, minthogy „gavallér”.
Ne keresd rajtam a megboldogultat, hörpintések vágányzárára van az bízva;
a nesz kiszűri a töppedtséget,
s én már rég nem vagyok az, aki a fétisimágókon átgázol.
Itt megbokrosodik a porckorong bemenete is a vígan lábadozóktól.
Ne félts te a rászorulóktól!
Hisz annyi itt a szöszmötölnivaló, hogy nem győzöm trombitaszóval, annyi itt a pontatlanul beszerelt kandalló,
hogy már-már rikít,
annyi itt a kiengesztelődés, hogy a rózsát kitakarni is van erőd;
annyi itt a polip, hogy karjait meg se tudnád számolni. -
Te, aki egykoron lávamező voltál, most már láthatod, mint lihegnek a delnők,
felesleges volt szidnod a törékeny mauzóleumot,
ami arra van hívatva, az nem szorul pesztrára, az félkaréjos előérzetével
eloltja a fáklyát is.
Fakítások
kímélő étrenden.
Pálinkát mér a talár, minek esküdt ellensége a valuta.
Copf nélküli bulvár s láda papírmasé kell a hit kihulló tolla mentén halandó házi bálványokhoz.
Lobogó sörény, pártatlanság mit nekünk?
Egy mérföldkövön ülve legyezzük a szárnyainkat; itt senki se találhat ránk,
nincs olyan tételünk, amit ki ne lehetne húzni, a mosdót nem taszítjuk félre, csak munkára bírjuk,
a viaskodás jegyzőjét nem ostromoljuk rémtettekkel. Audienciát a főlámától nem kérünk,
a fodros elit bennünket nem érdekel, pőre és fehér testek vagyunk,
s árulásra készek arra az esetre, ha a locsolókannák meggörbítenék a kulcsmásolót.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-04-25 10:24:47
Utolsó módosítás ideje: 2022-04-25 10:24:47