A megmaradásról
már tudod, hogy elmész. még nem érted,
félúgy se, mint a nyíri éjszakát.
emlékszel rá, miként nem tud, mégis,
levelére a most hajtott faág.
a gyümölcs a földbe hogy visszamúljon,
megérik s lehull, enged az erőnek.
úgy élsz, ahogy az anyatej fogy
melléből a ma született nőnek.
rögzít az éj. sötétkamrája mélyén
hánykolódsz, mint kinek kevés a dívány.
az alkonyi fénnyel együtt szöksz el,
de meglapulsz az idő negatívján.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Parnasszus, 2004/4
