Kertben

Súlyos nyaramban
túl sok az íz,
nehéz gömbjei
rezgő ágak közül
földre hullanak.

Hallgatom
a hiányaitól ritmikus
csöndet, dajkált dühöm
négykézláb mászik
a fűben, vékony hangon
felnevet, és élezett késével
bogárra vadász.

Nem tudom, mikor
öregedtem így meg.
Elmém mérlegre teszi
hol egyik, hol másik
életem, és mint virágzó
fában a túl hosszú tél,
bennem is az eszmélés
szerteágazó repedést
tapint.

Kertben ülök.
Árnyékom tollasan
kezem mellé ereszkedik,
csőréből kiejtve
kemény golyó koppan,
karmos lábát ráteszi,
és a szemembe néz.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-09-25 15:07:44
Utolsó módosítás ideje: 2020-09-25 15:07:44