szívat a magány
szürkeség cellájában ébredek,
józanodnom kéne, s
illúziót festek az égre.
kapaszkodom. árnyékod, mint a szél
tovaszáll. maradok. várok.
végleg feladjalak?
távolság festi széppé az arcod;
patinája lassan lekopik –
folyton restaurálom.
te voltál nekem az isten –
örök öncsalás, hiszen
húsvér voltál.
csontos magánnyá rágtalak.
mocskol engem a világ;
elveszett önkritikám.
a kegyelem most is eltalál,
de marad a szívmagány.
szívat a magány.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2020-01-09 13:08:05
Utolsó módosítás ideje: 2020-01-09 13:30:01
