Vallomásom

Akárki vagyok, nékem
nem lett kenyerem az ének.
Talán gurulnék más elébe
almaként, de mindig ott
motoszkál a mag körül a féreg.
Karom szorosra zárva,
öleljen, öljön, aki csak teheti.
Mindkettő az érintés csodája,
s én megköszönöm majd neki.
Apám-anyám alig volt,
kezüket nem fogtam soha.
Most forró szurok csorog
szememből, ki hitt bennem,
az szörnyen ostoba.
Szászerka hajamba százszor
is beakadt az öreg fa ága,
s régmúlt regék vénembere
botjával intett: Sose nézz hátra!
Mint elbitangolt kutya
keresem az ismerős szagokat,
hogy hazára találjak végre,
hol felébe törik a kenyeret,
hogy másnak is jusson ebédre.

Most hó esik, mert itt a tél,
s a dolgoknak rendje van.
Én öreg leszek, és bölcs leszek,
és fegyelmezem majd magam.

/Szergej Jeszenyin A csavargó vallomása c. verse nyomán/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-12-23 09:55:17
Utolsó módosítás ideje: 2019-12-23 09:55:17