A vándor köpenye


A vándort,
köpenye karolta,
nyakát ölelte,
gyermekként csókolta.
Így éltek ők békén,
csöndes derűn,
napsütötte délen
és téli keserűn.

A vándor,
köpenyét tartotta
széllel szemben, s ha
erdőn akác szúrta,
lejtőn vele csúszott,
égbe vele nézett,
füvön reá terült,
patakon átlépett.

Már nem tudtak volna
egymás nélkül élni,
de az öröklétnek
kevés ami földi.
Így szúrták keresztre
fenn a hegykoszorún,
dajkája a szélnek
azóta szomorún.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-12-13 13:04:39
Utolsó módosítás ideje: 2019-12-13 13:04:39