Lábnyomok

Már nem tudtam elfutni előle,
rövid és keskeny a Hegedű utca.
A szenes pincék kipárolgása
mindkét oldalról szinte összeért.
A vizeletszagú kapualjak zárt sorokban álltak,
mint díszőrségben a rendíthetetlen katonák.
Ó, az én rendíthetetlen ólomkatonám!
Őt is mesehősnek véltem sokáig,
hisz "a fél lábát is odaadná értem" - mondta.
De én nem kértem.
Nem kértem tőle soha semmit,
mert féltem a csillapíthatatlan férfivágytól,
jóllehet, sajnáltam is
a benne bujkáló féllábúságot.

Nem tudtam elfutni előle,
a Teréz templomnál utolért.
Nem néztem rá.
Kerültem alázatos tekintetét,
csak azt éreztem, hogy közelít felém
nekem kínálva mindenét.
Az utolsó kép a felemelt két kezem,
ahogy tiltakoztam ellene, ellenem.

Aztán egy kutya jött arra az úttesten át,
még sokáig szaglászta lábunk nyomát.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-09-20 11:02:14
Utolsó módosítás ideje: 2019-09-20 11:02:14