nyitott esernyőmből
zuhog az eső
talpam alatt szívem
buborékos kő
lenyugszik a remény
ott az ég peremén
összetört fényeit
szél söpri körém
nincs tavasz csak április
az ősz örök burok
sóhajtanék de minek
lassan haza indulok
cipőmbe kapaszkodva
a hideg sár lép velem
bámulom hisz pont olyan
mint szívemen a szerelem
