vagyok aki lehetek
egy bonsái a világnak
kiben nő a végtelen
de mindig visszavágnak
cserepem apró szürke
vizem hangja is kimért
több a sötét mint a fény
nem kiálltok istenért
ide tesz és oda rak
ráncos kezű vén idő
levelem közt nincs virág
csak magány mi nagyra nő
vagyok aki lehetek
egy bonsai kis világa
szárba szökő félelmem
már nincs ki visszavágja
