Az utolsó lépések

adj nekem bármit, az sötétségbe merül -
belsőmet, mint kútmélységű szégyent takarom.
örököltem ezt a kínt,
ez dédapám nyakán a hurok,
anyámban a viszonzatlan szerelem,
már ezzel születtem,
fáj, ha csak hozzám érnek,
egymásba marunk csak, akár a farkasok:
te meg én. neked sincsen több közöd hozzám,
mint nekem magamhoz, és ez mindent determinál.
elválunk egymástól a tudat partjainál –
az éjjel a kút szélére ül. és mi előbb összefordult,
semhogy téged láttalak volna, összeáll.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-23 14:51:00
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-23 19:36:49