Szellemek keringője



Mint dúsan szőtt lepel takar be szívemre záruló tenyeretek erezete,
édes-rémes, kéjes-mérges, széles-véges indulatok megannyi eredete.

E furcsa térben, rongyként hajítva el mindent, mi nem kell,
legszebb fátyolunk pompájában dacolunk űrhideggel,
s mint kerge, lenge lepkék keringünk egymás tüzei körül,
remélvén, válhatunk tán eggyé Delphoi szüzei közül.

Jár itt, ki lépte nyomán metrumra zeng az erdő,
s a titkos tisztás rejtekében csillagvirág felhő.

Ott ezüst szavakkal hímzetten nyíló véres orchideák,
s virtuóz betűkből festett szivárványra éhes íródeák.

Amott lebegő élő mormol gyászimát,
építve önszavából a saját Kászim-át.

Ő rezge lábát cserélné vágyott szárnyra,
s hitből fon nemet a fakó árnyra.

Ennél poros sarokban megrogyva áll a hit,
s kergeti egyenes derékkal vegytiszta álmait.

Annál egy aprócska kis sóhaj is elég volt,
s hirtelen csillagokkal lett teli az égbolt.

Ez hullámzó csónakból merített szakadt szákkal
fogott fájdalmakkal végez, mint Ábrahám Izsákkal.

Az öt-sornyi egy-két szóból
zuhan ki minden jóból.

Ennek a test az oltár zsoltárok könnyű könnye,
s a lélek a fétistelen istenek gyöngéd gyöngye.

Annak, bár kiköpködött szálka csak, mi kosztja,
mégis, vágódeszkán felszeletelt szeretetét osztja.

Másnak lelke köré kanyarítva furdalás-palást,
s zúg tófenékről holt reményért őskáromkodást.

S körben a számtalan névtelen testvér susog vagy bömböl,
egyként kérdve mind: ember, lesz Ember önből?

Nem kell, hogy lássam, megízleljem a szikrázó csillagot, az izzó parázst,
meg lehet szeretni így is, testetlen eszmét, anyagtalan varázst.
Így épül képről képre más könnyéből, kacajából az én világom,
s e ringó, ingó síkon így válik végül vélt valóvá, egy régi álom.



(A jobb sorsra érdemes Rubophen Versíró verseny emlékére)






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-10 12:45:40
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-10 12:45:40