Szabadulás

Alkonyattól vöröslik az arcom,
forró a homok, éget a Nap.
Peregnek az órák láncszemei:
ez jutott nekem a nap alatt.

Hold sarlója rendet vág az égen,
ezüstpengéje hajamba kap.
Jó lenne az angyalokkal lenni,
de félek: helyem csak a nap alatt...

Drága életeket rág az idő,
számolja a földre zuhantat.
Indulok, meg nem válthat e hely;
nincs maradásom a nap alatt.

Kilépek a téridő csapdából:
sorsom ne nyomják rozsdás falak.
Magába szippant az örök élet;
egy testhüvely oszlik a nap alatt.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-09-03 08:26:35
Utolsó módosítás ideje: 2018-09-10 09:48:36