((( )))
I
álmaimban őszi erdőben állsz,
az összkép, akár egy festmény
a valóságban sosem voltál ilyen
csak hittem, hogy szerettél
hogy szépségedet lássam,
feltörtem mindazt, ami voltál,
akár egy kagylót,
és én repedtem meg
megáradt a folyó,
a víz körbefonja a fák lombjait
olyan nyugalommal,
mintha mindig is innen
kezdődött volna a part
a kép, amelyet álmodtam rólad,
minden vetélytársat eltaszít,
holott a valóságban
már nem emlékszel rám
én sosem voltam szerethető
miért is szerettél volna
neked csak a figyelem kellett
szünet nélkül csinosítottad magad,
nézted a tükörben a végeredményt
álmaimban úszik a tükör, az asztal,
a szék, álmaimban tudom,
csak én tehettelek széppé,
és ezért mindig is irigy voltál,
és én vágytam az irigységedet
álmaimban őszi erdőben állsz,
az összkép, akár egy festmény
a valóságban sosem voltál ilyen
a valóságban sosem szerettél
II
kiszerettelek magamból
tudod-e, milyen érzés látni
hogy boldog mással,
aki mással te boldog lehetnél?
az élet túl hosszú
a regényes áldozatvállaláshoz:
a kínt cseppenként mérik,
és szétfutnak a gyűrűi
az álmok felszínén,
apró repedéseken szivárog
le a tudattalanba, ami egykor
a szád íze volt, bőrödön a tapintás
felnyílik a szemem a sötétségre,
falak közt fekszem, összegyűrt lepedő
az ágy sarkainál,
meztelen éjszakában az izzadás
csak hideget jelent
mondd, te meddig vitted az emlékemet?
mikor szakadtak el a szálak,
melyeket remegő kézzel
a csuklódra kötöttem,
remélve: egy életre visszatartanak?
felnyílik a szemem az igazságra
látom, hogy mással boldog vagy,
és felfal az irigység
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
Feltöltés ideje: 2018-05-29 12:05:04
Utolsó módosítás ideje: 2018-05-29 12:05:04