Toldi kutyája
Hej a Hortobágynak széles szegletében,
cudar macseh gunnyaszt nyári nap hevében.
Pillája sem rezdül gyilkos szeme környül,
aki csak rápillant, menten beleszörnyül.
Araszos agyara pokolbéli ártás,
vér csepege róla, iszonytató mártás.
Nincs ki komor dölyfét kicsinyég letörné,
Vagy ha imígy nem megy, legalább megölné.
Amott a távolban, kackiás szelindek,
porbul szőtt futása nem tűnik szelídnek.
Gunnyasztó bögölyök rebbennek jöttére,
feltámad a puszta, gyűlnek a friss vérre.
Aztán nagy csend támad, elhenyél az ég is,
dörögnie kéne, inkább hallgat mégis.
Közelg már a véreb a tikkadt macsehhez,
Leírni mi eljő, penna kéne ehhez.
Mintha tenger kélne, úgy ébred a dúvad,
Rettentő agyara szájából kigúvad.
Szilaj karmát fenve böcsmérli az ebet:
„Négy lábát letépem, aztán kend is mehet”.
Nem hallik egy nyikk sem szelindek szájábul,
Harap az, ha tátják, macsehnak májábul.
Így lobban el végül gaz dúvadnak lángja,
Elfújta könnyeden Toldinak kutyája.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2018-04-09 17:19:47
Utolsó módosítás ideje: 2018-04-09 17:19:47