- kinevelő -






Kineveltem magamból
a kislányt, pedig mennyivel
egyszerűbb volt vele az élet!
Amíg én dühösen sorban álltam
a boltban, ő csak heherészett.

Amikor bosszankodva
várakoztam a postán,
ő meghúzta a haját az
előttem álló hölgynek -
aztán ketten forgolódtunk
egészen derékból,de a
szemünk meg sem rezzent
- így játszottuk el
a megtörténhetetlent.

Aztán a húsboltban,
hányszor, de hányszor
csapkodta az ajtót,
és fogta be az orrát,
amíg engem bolondnak
néztek, mert orrhangon
kérdeztem; Fharhát?

Belekényszerített a
pocsolyák közepébe,
mert majd otthon
amúgy is mosni kell.
Talán aztán változott
meg, azt hiszem, igen.

Meghallgatott.
Ült az asztalnál,
ördögnek kalimpálva
lóbálta cérna lábait.
Unatkozott kicsit,
amíg felsoroltam neki
a tárgyak árait.

A mosószerekét, a székekét,
a poharat, amit előző nap
eltört. Még a csapból folyó
vizet, és a vezetékekben futó
áramot is számszerűsíteni
kezdtem..., aztán persze
megbántam, ölembe vettem.

Kicsit pityergett még, de
amikor leállt a mosógép,
örömmel szaladt előttem,
hogy mielőbb kiteregessünk,
és este gyertyát gyújtott
spórolás gyanánt...

Reggelre viszont eltűnt,
és maga után csak pár sort
hagyott; El kellett mennem.
Szerintem tegnaptól már
kész felnőtt vagyok.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-11-26 18:50:33
Utolsó módosítás ideje: 2017-11-26 18:50:33