gyenge antennáinkkal foghatatlan
az első korszellem hibátlan összhangja
csak vízióink súrolhatják
a teljességet
de
a tudás ködrétegét váratlanul átüti néha egy-egy lélekrepesz
a résen
beáramlik az univerzum
érzékeinknek idegen anyaga
és táplálja a reményt
hogy
hazatalálhatunk még abba a már végzetesen elfelejtett kertbe