Az én erdőm
Az én erdőm felhőkbe ért,
pedig nem állt hegyre mint a fenyvesek.
Lent szaladt árterek bontatlan csendjén,
és fái mint százezer ószeres
türelmesen vártak új tavaszt.
S mikor havalt a tél szarvasok jöttek,
lábam az úttal egybenőtt.
Szoborrá váltam,
sáros görönggyé.
Már nem vágynék másra.
Lombszéllel söpört szép udvarában maradnék,
ahol öreg füzek ülnek a napon
és a partokon folyók suhannak el.
Vagy megállnak pihenni,
majd.
( Bogyiszló, Gemenc 2017.)
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-05-22 19:51:27
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-18 23:04:59
