Utolsó vérig

Lopakodik, egy érzés oson,
dallamot kopogtat halkan
botjával az idő, vánkosom
néma napokat hagy rajtam.

Nézek, botlik a lábam ha lép,
gyengül: helyben mozgó árva.
Vár-e rám újabb tavaszrét,
vagy itt hagy jövőm a mába'?

Repülnék kezdettavaszokba:
magának álmodik a múlt.
Perdüljön körém kamasz-szoknya,
ragyogjon, ami megfakult!

Lendüljön égbe láb és ének!
Szárnyat növesztek az égig.
Jajgassanak nyafogós vének,
– én élek az utolsó vérig!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-04-17 13:02:38
Utolsó módosítás ideje: 2017-07-13 20:13:06