Az utolsó Ősz (2.)

Eljött az utolsó Ősz, sárgásvörös színekre
parcellázva a fonnyadt-zöld nyarat.
Arcát hideg opál-fehérbe mártva
dért permetezett szálkás hajamra:
színes híd a zajos nyár és alvó tél között.

Mozaikok villantak vonatom ablakán,
különös képek révültek szemembe.
Nem volt emlékezetem a múltról,
és az előttem lévőt nem ismertem.
Egy motor ketyegett mellkasomban.
Testem, mint jól időzített bomba;
néhány perc, és égbe száll a színes szerkezet.

Csak a vászon hófehér damasztja
simult békésen a darabjaimra.

Végtelen mezők illata csalogatott,
hol nincs téridő, és semmi más nincsen,
csak örökké tartó ragyogás: – Van.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-03-13 10:03:29
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-17 12:38:08