Minden este

A lépcsőház kapujában
elnézek bal vállam fölött
mélyen a ködön túlra.
A szertartás első lépése ez.
Azután otthon a majdnem
sötét szobában előveszem
fekete-fehér arcod, letörlöm
róla a nem létező port és közben
kimondom magamban, hogy
mennyire. Eloltom a villanyt.
Becsukom a szemem, hogy
még sötétebb legyen. Most
már beszélhetek hozzá, végre
megköszönhetem, de nem tudom
eléggé. Végül felidézek még egy
képkockát a filmszakadás előtt.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Kövek szülnek virágot - antológia (Budapest, 2002)
Kiadó: Stádium