Az elmúlás lehelete
Könnyekre fakasztott a tavasz,
amikor a madarak dalolni kezdtek
az áttetsző ligeterdőben, ahol
egyedül baktattam tovább.
A remény virágai nyiladoztak,
majd összezárták fogaikat.
Bendőikben lassan emésztődöm.
Megadtam magam, hisz minden
perc egy újabb picinyke halál.
Mindig az ősz leheletét érzem;
eljön hogy kopasz fák szellemével
riogasson. Az utak felszívódnak.
A csend ajtaja nyílik, majd bezár.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-02-20 09:07:11
Utolsó módosítás ideje: 2017-02-20 09:07:11
