tet(t)em

a városba, ahol élek
apró csoportokban, lassanként
vetési varjak telepednek
vegyülve a vadgalambokkal
egy mérgezett patkány teteme felett
állunk hárman
egyek vagyunk
de te csupán
undort érzel
én gyászt (is)
sűrű, pocsolyás-feketét
amiben benne van a föld, mely végül-is
termékeny, és amely
velem együtt bennem
már bármivé lehet
(csak egy lehelet híja)
a harmadik - nevezzük ahogyan
akarod, ha akarod nevezzük
valakinek - ; időnként
megnyilvánul: van
én vagyok végül eltakarítja
a tet(t)emet
de az a patkány ott van
végül mindenütt
én vagyok pedig sehol
üresen tátongunk az udvaron
ketten (se)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-01-18 09:58:44
Utolsó módosítás ideje: 2017-01-18 09:58:44