Vállainkon óriás idő
Apám ritkábban kísér a kapuig,
csigolyáit fél évszázad indulói taposták
csörgősre, kattogósra.
Ami sújtás van, mind belecsontosodott
derekába, bosszús, törődött tekintetébe.
Én is tudom, amit apám rég megtanult már:
a végeken élünk,
hol a földszagú, márciusi
hitek szeleit szagoljuk, szívjuk magunkba,
kuporgatva , féltve a legigazabb megmaradni,
élni való, népdalos kedvet.
Csak így szabad, csak így lehet
elvinni vállainkon az óriás időt,
a meglett férfiak sós, nehéz sóhajait.
Ha hazamegyek, apám sziluettjét
egyre ritkábban látom a házunk előtt,
és ha szól, annyi igazság, annyi keserűség,
hajlíthatatlan egyszerűség van szavaiban,
hogy fiúból férfivá keményedek olyankor
s csak annyit tudok mondani,
itt vagyok,
apám.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-11-04 15:16:48
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-04 15:16:48
