De Sade Márki búcsuja


Egykor még idillre vágytam,
asszony-test meleg vizére.
Most a rácson hálok s bátran
kérdem Istent, hogy mivégre

lettem én ez édes álmok
gyermekéből. Választ erre
hol találok? Utcalányok,
merre jártok, hol vadásztok?

Vágyaknak forró tüzével
égettem ki vad lírámat,
S múltamban ha hátranézek
asszonyt látok, ötszázhármat.

S nem csak asszonyt, mert biz néha
férfi testre járt a farkom.
Volt bennem költői véna,
s büszkén mentem át a gangon.

Szép gyermek forró ágyéka
nyújtott rút testemnek otthont,
s hogyha jószándékom rávitt,
tettem kis kezébe bonbont.

Én, ki minden nőt szerettem,
hogyha nyála folyt utánam,
mért kell maszkomat levetnem,
s mért hogy kharom oly szukátlan?

Koldusasszonyoknak majd ki
vall szerelmelmet, s kit nevelnek
úrrá majd a sáros utcák?
S kit szeretnek majd helyettem?

Elmegyógyintézet lett az
otthonom s a pletykafészkek
összesúgva azt beszélik:
hallottad, hogy márki félszeg?

Minden kínzásnál nevettem,
s mert tollamat elkobozták,
szarral írom falra lírám:
„Óh, de visszatérnék hozzád

s rátennélek kínpadomra,
hogy a nyelvedet kivágjam,
s vértócsádban állva újra
benned menjen végbe vágyam”

*

Testem rothadásnak indult,
farkomat nyüvek rágják meg,
lelkem szenteltvízzel mossák,
s fényem szürkeségbe átmegy.

Most már végre itt a végzet,
s földi létem meghaladva
volt szerelmek bő tüzével
spermát szárítok hasadra.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -