Közérzetem

Öten álltunk a kalitka körül. A kalitkában
törpepapagáj. Anyám nézte és sírt. Késszúrásszerű
jelzések. Azért sírok – magyarázta –, mert a
madárka olyan aranyos! Azt mondja: buta, buta...
Felvillanó tériszony: H. F. csaknem lezuhan
a huszonkettedik emeletről. És úgy mondja,
mint az ember? – kérdeztem. Hangomban nyers
indulat. Jól sejtve tudtam, Anyám takargatja
az igazat. Hallásnál pontosabban jelezte
érzékpiramisom csúcsa: tudatom. Úgy, pontosan
úgy – még emlékszem, ezt válaszolták. Bólogatva,
artikulálva. Gondolhatták: „Rendesen hiába
mondanánk neki, nem érti meg.” De miért sajnálnak?
Egy-két, szájról leolvasva megértett szó után
idegtépő üresség. Szívembe úszott – nem repült! –
ekkor a zöld-sárga papagáj. Gyönyörű pillanat!
Teremtő újjászületés. Csak zavart: a papagáj
kölest hántol, vagy mondja: buta, buta...
Kinéztem a tájba. Fénylett április, a tavasz.
Az almafákon pompás virágruhák!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-09-29 22:17:03
Utolsó módosítás ideje: 2016-09-29 22:17:03