Majd



Meghajlik bennem
a végtelen egyenese,
s összefutnak  a párhuzamok,
valóságra zuhan minden  mese,
eggyé válnak éjjelek s nappalok.
Az örök semmivé lesz,
elporlad az  agg idő,
nem lesz emlék sem,
mi a gondolaton újra, újra nő,
s elfogy szívemből a dobbanás,
a halkuló ütem,
csend leszek csupán, s mindegy,
hogy volt-e  vagy sem  hitem.
S ha nem leszek,
már nem foglak félteni,
nem lesz értelem,
mi megpróbál érteni,
érteni valamit, mi érthetetlen,
összegyűrt papír leszek,
egy nagy szemetesben.
S mit éreztem,
bánat, szerelem s öröm,
úgy törnek majd össze,
mint üvegkehely a kövön,
melynek szilánkjai
itt csillognak e lapon,
melyre, ha meztelen pillantásod lép,
benned is felsistereg a fájdalom,
érzed majd mit én,
érzed,ahogy vesztek,
kifordulnak belőlem
a hamis keresztek.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-08-02 19:37:27
Utolsó módosítás ideje: 2016-08-02 19:37:27