Suttogás
Lehelet lebben, öl a suttogás,
csend teste ernyed a falon,
pókhálón lengő árnyék a gyász,
e magányos hanyatló alkonyon.
A betűk lelkem mágneses terén,
mint vasreszelék az üveglapon,
két pólus közt – te meg én-
szívet formáznak s én hagyom,
hogy megfessék a szép fantáziát,
a csak bennem létező szerelmet,
amiért áldom a sorsom, a mostohát,
hogy szívem keresztként cipelhet.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-07-24 11:09:12
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-24 11:09:12
