Kallódó liturgia

Csillag-hideg. Az égbolt a lélekbe néz.
Reneszánsz tekintet. Mint egy ikon-töredék.
Mámor-hiány. Az érzés bemért.
Impressziók és tonnányi árny. Lehull a héj.

A szavak írnak. Engem nem érint.
Tényleg magától telik meg az én-lift.
Ki-bejár a gond s a gondolat.
Az ember megbánja a titkokat.

S leszakít egy falevelet. Simogatja a füveket.
Leporolja a kirakatról a vízcseppeket.
S fölfelé nézeget. Vajon hisznek valamiben az elemek?
Vagy a véletlenek mindent kitöltenek?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-07-19 21:48:29
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-19 21:48:29