védtelen

nem úgy sovány már
és nem a kortynyi kávé
meg a sűrített semmi rabja
romokból kimetszett arca
sem fényhiányos
nem rezzenéstelen szobor

tudom, mi munka
rendelkezni arról,
szembesülve a ritka ténnyel
amellett dönteni, mi
részemről véglegessé fajulva
visszamenőleg is kikezdhetetlen
mert őt is eltéríthette volna
a nihilista kéj
a teljes körű absztinencia
tompa, álarcos bája
mondjuk, ehetett volna még
cirka negyven évig magokat
csírát, maradékokat
a rothadásnak adva esélyt
az agyhalálnak
emlékeit gyomorsav rágta volna szét
végül maradt volna szőrcsuhában
lehúzott láz csak
ernyedt halálba-lógás
tenyérnyirok

vasretesz

ha továbbgondolom magamban
csak a közhelyes fényévnyi űr-hossz
kvantumelmélet, de nem nekünk
a dekadens mit tudtok ti, mit én nem,
nulla százalék a vissza, és ezért,
és látom, ahogy földbe fúrom arcom egyszer
testemet beágyazom, tarackos
sár tölti föl e fölöslegesség nyílásait
helyette, aki valahol függ a messzi télben
tőlem számolatlan létre távol... na, ezt nem

most velem vetkőzik meztelenre
így, ni, kész
akár ha régen, eddig még soha
egyébként ennyi biztos
a fordulópont óta
megrogyok, felállok, megrogyok
naponta benne, ő
felállít újra, húz s lerogy
csak hogy én emeljem
kapaszkodunk
érzem, milyen irgalmatlanul csupasz
a hűség, milyen védtelen
az angyal





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-07-15 20:37:08
Utolsó módosítás ideje: 2016-07-15 20:37:08