Kifosztottak könnyei

Gyöngyházfényű
ég alatt
morajló óceán
napfénytől aranyló fodrokkal
mossa a partokat.
Partokon emberek
meztelen, védtelen
beléje hatolnak.
Ellopják kincseit;
kagylóit, gyöngyeit,
mit gyönyörű leányok
a hajukba fonnak.
Formásak, füstösek,
amazon-szelídek,
fügebor ízű csókokat
csókolnak.
Tetovált férfiak, párductestűek
táncoltatják őket
a durva homokon.
A durva homokon,
meszes csigahéjak ágyán
amazon-szeíld leányok nyugodnak,
-meztelen, védtelen-
a párducférfiak
könyörtelenül beléjük hatolnak.
Az ég mélyébe, sötét opáljába
fáklyák kormos lángjai karmolnak;
tenger kékjében,
haragos fodrában
magányos zsarátnok
semmivé elhamvad.
Ellopják kincseit,
reményét, magzatát;
a víznek kincseit
- szelídek kincseit -
tűzbe vetik.
Ott hamvad, ott ég el
a parázs mélyében és
sírják érte halkan
a kifosztottak könnyeit...





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-25 18:19:38
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-25 18:19:38