Ennyi csak az ember /egy járókelő halálára/



Ácsorgok a zebra előtt,
ömlik a forgalom,
kipufogógázzal játszik a nap,
már koszos a délelőtt,
a légzés fájdalom,
és az idő a hátamra csap.

Zöldön sietve lépek,
elém gondok fekszenek,
de elbukik  a gátfutó gondolat,
hétfőn hiányzik a péntek,
a reményből  nagyot szelek,
s egy járgány vadul belém tolat.

Törik az idő, omlik a tér,
testem aszfalton görbül,
ujjaim lazulnak,csorog a vér,
a világ behunyja szemét végül.
Hús, kötöző inak, vérerek,
csontok, porcok, a lélekruhám
lassan kigombolom,vetkezek,
már várnak ott fenn rám.

Bennem görcsben a kérdés,
hát ennyi csak az ember,
egy megfoghatatlan eltűnő semmi?
Született, élt kicsit, és
hiába kezében a fegyver,
ha jön a vég, nincs, nincs mit tenni.

Csontok közül úszik a lélek,
hogy van-e  új haza,
s kikötő, nem hiszem,
hová befuthat a hajótörött lélek,
hová  kuporgatott
emlékeim átviszem.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-05-19 13:33:03
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-19 13:33:03