Téli alkony
A csend kötöget hosszú hallgatást,
mint mama a sálat téli alkonyon,
fedi bennem a vacogó suttogást,
mikor ernyedő vállamon átdobom.
Hunyorog a neonfény, sötét vakít,
árnyék reszket az aszfalt jegén,
mellkasomban szívem láncon vonyít,
galamb riad meg a dermedt jegenyén.
Lelkem rajtam, mint hosszú kabát
melyet cibál az emlékezés szele,
zsebéből pergeti a múlt aranyát
s a jelen átlép rajta, mit kezdjen vele?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-12-11 16:49:34
Utolsó módosítás ideje: 2015-12-11 16:49:34
