Önérzetes (j)
Engem nem kell, hogy szeressenek,
Ahhoz túl sok igazságot tudok róluk,
És belső látásom a sasokéhoz hasonló.
Igazmondásom olykor elviselhetetlen:
A hazug világnak elcsaphatja a gyomrát.
Nem függök senkinek a véleményétől.
Ha sajnálnának, azt végképp nem viselném,
Ne lájkoljon engem szánalomból senki!
Engem az Isten már agyonszeretett.
Szerencsére vannak irigyeim és gyűlölőim,
És persze akadhat akár száz haragosom:
Talán büszke is lehetnék ezért magamra.
Sors úr nagykanállal mérte nekem a szart:
Ti már tizedétől alulról szagolnátok az ibolyát.
De én még erre is büszke vagyok, mert a
Nagy Isten szerint az utolsókból lesznek az elsők:
Azokból, akiket jól megrugdostak itt a porban.
Még befutó is lehetek, esélyes a győzelemre.
Ha ellenem kel bárki: gyűlölők, irigyek, haragosok,
csúsztatók és egyéb kedvenceim kategóriái.
Bocsássátok meg a szerénytelenségemet!
Mindezt őszintén mertem gondolni és leírni.
Úgy sem hiszem, hogy meg tudtok bocsájtani:
Túl éles a szemem, és roppant őszinte a szám –
És ez túl hangos érzékeny füleiteknek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2015-09-29 11:25:54
Utolsó módosítás ideje: 2015-09-29 12:02:53
