Felhőmese

Felhőváros indított egy felhőiskolát,
felhőmatekot tanul a sok felhődiák,
felhőtanár felhőtáblán mutatja nekik:
„Tíz csepp az még nem eső, de húsznál már esik,
ennél több az zuhatag, vagy felhőszakadás!”
Felhős napon így zajlik a felhőoktatás.

Egy kis bárányfelhő unja csak a számokat,
kitép hát egy ködlapot, galacsint gyúrogat,
megdobja egy felhőtársát, villámszikra száll,
„Mars a szamárfelhőpadba!” - üvölt a tanár.

Nincs mit tenni, odaül a rossz felhődiák,
de a számok szépségét onnan sem érzi át.
„Kit érdekel, hogy mennyi a három a ködön?
Ez nem felhőmulatság, ez nem felhőöröm…
Most nem néz a tanár, gyerünk, itt az alkalom!”
gondolja, és kirepül a felhőablakon.

Köd előtte, köd utána, nézik társai,
milyen könnyen kiszökött az égre játszani!
A tanár is sejti már, hogy mi következik…
„Dupla villámintőt kapnak, akik követik!”

Ám azokat nem érdekli már, hogy mit kiált,
kirepülnek, otthagyják a felhőiskolát,
bukfenceznek, kergetőznek, futnak boldogan,
nézz csak ki az ablakon, az egyik ott rohan!

Felhővárost ellepi a sok felhőgyerek,
megtelnek a felhőutcák és felhőterek,
felhőlurkók fociznak a felhőutakon,
torlódnak a felhőautók, áll a forgalom.

A növekvő köddugóban eltűnik a nap,
s ettől végleg elromlik a felhőhangulat,
felhőváros polgárai mérgesek nagyon,
köddé lesz a messze híres felhőnyugalom,
hisz késik a felhőács, a felhőszerelő,
késésben a ködöltönyös ködkereskedő,
késésben a buszon síró kis felhőovis,
késésben az ügyeletes felhődoktor is,
és amitől nőttön-nő a ködaggodalom:
késésben a vízszállító felhőkamion.

Az ideges kamionos nem bírja tovább,
csábítja a kék, felhőtlen, üres szembesáv,
kivág hát a sorból, és ez meghozza a bajt:
egy ködautó a kamion tartályába hajt.

Villám csap az ütközésből, mindent elvakít,
szétrepeszti felhőváros víztartályait,
nézd csak, itt az első csepp, hopp, itt a második,
néhány perc, és felhőváros vízzé változik.

Bizony, víz lesz minden egyes kis felhődiák,
felhőrendőr, felhőautó vízként hull le ránk,
vízzé lesz a felhőbusz, a felhőplüssmaci,
véget érnek felhőváros felhőnapjai...

De nincs miért szomorkodni, látod, süt a nap,
sugarai minden vizet felszárítanak,
köddé válik, felhő lesz az összes pocsolya,
újraépül ugyanaz a felhőiskola,
megint ott ül matekórán az a rossz diák,
és a számok szépségét még most sem érzi át,
kitép hát egy felhőlapot, társára kacsint,
s vigyorogva gyúr egy újabb felhőgalacsint…





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Szitakötő, 2015/4
Feltöltés ideje: 2015-09-20 09:10:10
Utolsó módosítás ideje: 2015-09-20 09:10:10