Fecskelányok, fecskefiak

Fecskelányok, fecskefiak
már tátognak, sivítanak,
apró foltok eresz alatt.
Nyállal tapasztott fészekben,
tető alatt rovarchipsre
várnak.

Eresz alatt sikítanak,
csitt, mondja a hím, a tojó
szürkén gubbaszt, lázas anya-
teste forróságot áraszt
este.

Tavasz rügye  bomlik a kert
alatt. Talán itt , talán ott
a tavasz és nem a messzi
Afrikában, ott nincs enyhe
tavasz,

csak nagy forróság és félek,
hogy majd szomjan halok, de ugye
nem? – kérdezi egyikük.  Fel-
fordul az ég,  gömbölyű pa-
macsok

a telefondróton élet-
re,  érettre válva. Később
bárányfelhőn ülnek a vil-
lásfarkúak, érzik örök
tavaszban

nem csalódhatnak. Nem tudják,
hogy lesz még hidegebb és nem
sejtik, hogy mi az ősz. Eljött
az este, csicsergő fecskék-
megfür-

ödnek  az  éjben, ellepi
vad, vándorló rajuk álmom.  
Kopasz, vén fecske haldokol
az úton, vár rám, most  indul
a nap.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-08-20 19:17:40
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-20 19:17:40