Hétközi csöndek

Berekedt végre a sziréna torkú város,
Nem liheg folyton bajt a nyakadba.
Megpihennek az elfajzott akaratok,
Kirázhatod idegeidet, mint a porrongyot,
Kékragyogásúvá festheted az égboltot,
Míg a törvényszabók mértéket vesznek,
Farizeusmód, erkölcsöt olcsón, kilóra.

Berekedt végre a sziréna torkú város,
Nem liheg folyton bajt a nyakadba.
A páratartalom átesett a holtponton,
S a felgyújtott plakátállványok, mint égő
Csipkebokrok hulló, füstös angyalai
E drámai táj fölött húznak el fekete,
Lángoló pernyeszilánk-szárnyaikon.

Berekedt végre a szirénatorkú város,
Nem liheg folyton bajt a nyakadba.
Gödörbe dönti egódat így is a sorsod,
S a konszolidált pillanatok szolidan
Mosolygó hazugságai között botorkál
Betépve, mint a világra hagyott árva,
Akire a kortárs büszkeség nem figyel.

Berekedt végre a szirénatorkú város,
Nem liheg folyton bajt a nyakadba.
Van elég így is akaratlan, úgy kint,
Mint idebenn, s mint fakó, örömtelen,
Bánatos özvegyek, úgy állnak előtted
Napjaid, s a félelmetes szorgalmú évek,
Zörgő bilincsek csak emlékezetedben.

Berekedt végre a szirénatorkú város,
Nem liheg folyton bajt a nyakadba.
Villan eléd harminc, negyven, vagy
Tízezer év, megannyi vézna lépés, idült,
Elvetemült akarat tágítja űrré létezésed
Falatnyi rését. Most csönd van körötted,
De benned makog üvöltve a félsz.









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-05-07 08:18:38
Utolsó módosítás ideje: 2015-05-07 08:18:38