Nézem a robogó vonatokat,
lelkem fáradó naplemente:
képeket rajzol, a horizonton
túlnőtt emlékek hanyatlanak.
Szemem fakuló rózsaablak.
Arcod képzelem égre, szívre
még lássam, miközben elbukom.
Belélegzem a messzeséged,
vonatom elsuhan s te is vele.
Testem a sínekre fektetem...
Pár huzalon párhuzamosunkat
rámetszi az idő a végtelenre.
