Nem ellenem, és nem miattam



Gondolatban egy űrhajóval
több fényévnyire elutaztam,
a Föld egy fényes pont volt csupán,
nem volt semmi valótlan abban,

hogy a Földünknek ennyi jut csak
a végtelen-nagy végtelenben,
beláttam, hogy a sok fényes pont
között nincs is meglepő ebben.

Ahol az űrhajóm leszállt, az
megtévesztésig hasonlított
a mi szép, áldott földanyánkra,
miközben ádáz harcot vívott

egymással elmélet, gyakorlat;
ez a bolygó a legközelebbi
a Földhöz, ahol élet lehet,
van hozzá feltétel, seregnyi.

De az életnek nyoma sem volt,
ahogy én ezt érzékelhettem,
készültem a találkozásra;
hogy öleljük majd egymást, ketten

az ottani értelmes lénnyel,
barátságosan veregetve
a másik hátát örömünkben,
nem irigykedve, csak szeretve.

Most jutottam el odáig,
mit is akartam megbeszélni
a távoli ismeretlennel;
könnyebb legyen istent remélni,

pontosabban; bizonyosságot
szerezni a kételyek helyett,
gondolkozhassak pozitívan,
tudással kapni a türelmet,

hogy a hit szívembe lopózzon,
ne akadjak el minduntalan,
ha azt gondolom, megtaláltam,
s a végtelenben hűlt helye van.

Meghaladja a képességem,
erőm sincs hozzá, elfáradok,
végig gondolni végtelent, hogy
megtudjam, én miért is vagyok,

mert csak így jutnék el magamtól
isten felé egy hit-morzsával,
szabad vagyok, most azt hihetném,
a lelkem fényévekre házal,

s ha kiderül, hogy lelkem sincsen,
vagy, ha van is, azt kölcsön kaptam
attól, aki bujkál előlem,
nem ellenem és nem miattam.

2015. március 19.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-03-19 09:35:10
Utolsó módosítás ideje: 2015-03-19 09:35:10