Mint szárnyszegett veréb gubbaszt a faágon,
Úgy ül szegény anyám a kórházi ágyon.
Vár.
Rám.
Türelmesen,
Gondolataiba merülten.
Szemeit a földre szegezve a távolba réved,
Egyre csak az átélt múltba téved.
Pereg a film.
Szalagon
A mögötte lévő évek.
Gondolataiban végigfutnak
A régi rossz és jó emlékek.
Összegez.
Készül.
Hová?
A semmibe.
Ellene nem tudok tenni, semmit se.
