vers, múlóra

anyám, én csak magamra számíthatok,
ezt az egyet tőled kaptam, és magammal is viszem;
hasznomra lehet még sokszor
míg kujtorgok a halál felé
te szabadon eresztettél, de a parlagon
nekem estek permettel, kaszákkal és ekékkel
a variánsok

jól érezték magukat a szerepedben
és micsoda alakítások voltak,
azért megérte volna látni, hidd el, ahogy
felcseperedtem és ahogy közben ezeket
neveltem
ahelyett, hogy nevetni próbáltam volna az inverz- helyzeten,
szaladgáltak az ellenőrzőmmel fel-alá  a szobában ingerülten, aztán
dolgozni küldtek, hogy eltartsam őket,
és én szégyelltem magam, hogy a kettő egyszerre nem ment olyan jól, mint
hittem

azelőtt ministráltam öt évig, már majdnem szent ember lettem, de
megtértem magamhoz, ma már egy imát sem mondok, mert tudom,
valahányra immúnisak az istenek,
azért iránta, akit szerettem is,  a gyász néha még rávisz, hogy ne gyalázkodjak, pedig olykor
bizony jólesik halálsoron az ítélet-felolvasás,
én nem tagadtam meg soha semmit magamtól, ez ezután sem változik,
mulandó lesz ez a vers is, mert zagyva, de megengedhetem
holnaptól úgyis

elhagyom a nosztalgiát.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-10-24 00:42:53
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-27 09:03:46