Karantén
Emlékszem mennyire féltek tőled,
senki nem kért a fertőző nyavalyádból.
Te unatkoztál karantén kis világodban,
Cigi és nők nélkül majdnem halottan,
fehér falak szorítva öleltek naponta,
vágytál puha ölre szorító női combra.
Én talán akkor sem vágytam semmire,
nem ijesztett meg a halál gondolata,
láttalak reggelente ásítva csipásan.
Igen már megint én vagyok itt
Amíg markában tart minket az idő,
élünk valami életszerű képződményt,
maszk nélkül magamba szívtalak,
a bőröd illatát és mégis vagyok.
A világ kint fertőzöttebb ott,
Nem tanultam meg félni.
Élni sem sehogy.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2014-10-12 12:22:56
Utolsó módosítás ideje: 2014-10-12 12:22:56
